Író: Szergej Kuznyecov
Cím: Pillangóbőr
Kiadás éve: 2013.
Kiadó: Libri
Kiadó: Libri
Terjedelem: 464 oldal
Értékelés: 2/5
Figyelem, sok káromkodást tartalmazó kritika! Némi spoiler-veszély (de nem vészes, az olvasás élményét nem fogja rontani), bár úgy sem akarod elolvasni! Csak saját felelősségre görgess tovább!!
Fülszöveg:
„Napjaink legzseniálisabb orosz írója” – Arturo Pérez-Reverte
Veszélyes, perverz, sokkolóan orosz.
Xenia egy kicsi, de befolyásos online újság szerkesztője. Hogy lenyűgözze főnökét és beindítsa a karrierjét, kockázatos lépésre szánja el magát: nyomába ered a Moszkvát rettegésben tartó kéjgyilkosnak.
Egy gondosan megtervezett weboldal segítségével akarja csapdába csalni az ismeretlen tettest. A site rövid idő alatt meglepően népszerűvé válik, és meghozza a várva várt elismerést Xénia számára. Csakhogy a lányt hamarosan teljesen rabul ejti a virtuális valóság, ahol kielégítheti a legvadabb perverzióit is. Hamarosan szembe kell néznie legsötétebb titkával: valójában azért érdekli ennyire az ügy, mert ellenállhatatlanul vonzza a gyilkosságokban megnyilvánuló kegyetlen szexualitás. Egyre inkább az ismeretlen tettes megszállottjává válik, amitől veszélybe kerül a törékeny egyensúly élete két része között. Mindeközben a gyilkos érdeklődése is felébred a lány iránt.
A fiatal orosz író sokkoló thrillere hazájában kultuszt teremtett. Kendőzetlenül bemutatja, hogy az online világ szabadsága a legelvetemültebb aberrációknak is teret enged.
Maradjunk annyiban, hogy volt pár jel, ami SIKÍTOTT, és jelezte, hogy NE, ANGI! EZT NE OLVASD EL!
1. Molyon 62%-os az értékelése? Á ugyan, kit izgat?! Én kemény vagyok!
2. A könyv előszavában leírja az író, hogy még a saját családtagjai sem voltak kíváncsiak a regényére? Ez azért már elég erős vészjelzés...!
Gyerekek, mindig hallgassatok az ilyen jelekre!
Egy könyv, ott írja le magát nálam, ahol szarfos zenére tesz említést... második oldal? Köszi.....................
A könyvről a véleményem? Szintén ez: szarfos.
Idegesítőek a nevek. Igen, igen, tudom, orosz író, mit vártam?!
Idegesítőek a karakterek. Na ennek már nincs köze ahhoz, hogy milyen nemzetiségű az írónk, ugye? Selejtes, felületes, unalmas, jellemtelen, agyonbasznámegyszívlapáttal típusú minden szereplőnk. Siralmas társaság az egész! A főszereplő főleg. Lelki nyomorék picsa. Amivel egyébként nem lenne gond, rengeteg jó könyvet olvastam már, amiben érzelmileg sérült főhőssel van dolgunk, de ez???
KA-TASZT-RÓ-FA! Ja, itt kb. harminc oldalt olvastam el még csak egyébként.
A könyv igen csak hasonlít az Amerikai psychora. Nem azért mert ugyan olyan jó, hanem mert ugyan olyan minősíthetetlen. Oldalakon keresztül taglalja az újságírás hierarchiáját, mit kell végezni, hogyan kell jó újságírónak lenni. Komolyan? Ez engem érdekel? Biztos vagy benne, kedves Szergej? Vagy az orosz politikai élet, és orosz történelem? Az a tengernyi csillagozás minden oldal alján, amit amúgy nem fogok elolvasni, mert NEM ÉRDEKEL! Tudom, ez a kiadó műve, hogy megértsük miről beszél, de miért kell telerakni ilyenekkel? Nem akarom megérteni. Hülye orosz weboldal szado-mazo pornósoknak. Vagy valami elképesztő ember, aki valami orosz sztármagazin főszerkesztője. Lényeges? Komolyan lényeges???? Azt hittem, egy jó kis sorozatgyilkosos, nyomozós könyv akadt a kezembe.
Értem én, hogy menő oroszok vagyunk, akiknek kimondhatatlan neveik vannak, de miért kell még fokozni is? Egy embernek vagy három-féle beceneve van, aztán tanuld meg, hogy ki-kicsoda, amúgy a jelentéktelen szereplőtömegek között, és értelmezd, hogy épp hol áll a történet. Vagyis miről is beszélek? Nincs is történet. Idegesítő, siránkozó, jellemtelen karakterek vannak csak. De tucatjával. Ez a könyv nem nekünk íródott. Ez a könyv kizárólag oroszoknak szól. Úgy gondolom, egy nem túl ismert író, nem engedheti meg magának, hogy úgy írjon, hogy minden második oldal felét tele kell rakni csillagozással, és magyarázatokkal, hogy a kedves olvasó megértse miről van szó. A kedves olvasó így nem fogja érteni mi történik, és fel fogja húzni magát.
Jobbik esetben csendben bezárja a könyvet és rövid időn belül megszabadul tőle, rosszabbik esetben pedig elolvassa és közli a blogolvasó közösséggel, hogy rohadtul a kezükbe ne merjék ezt a hulladék kupacot venni, mert sikítófrászt fognak kapni, hogy erre pénz mertek kiadni.
Századik oldal. Te jó ég, elolvastuk a könyv negyedét, és végre szó van a gyilkosról, kicsit betekinthetünk a fejébe. De csak egy kicsit! Ezt is megéltük, éljen!!!!! Tapsvihar!
A könyv felénél: Komolyan kérdem, miért nem lehetett innen kezdeni? Ez a pasas egy elmebeteg őrült. Vagyis nem, nem őrült. Teljesen normális, és ép ésszel gondolkodik, még majdnem egyet is értek vele, mert annyira hitelesen megmagyarázza, hogy neki miért kell nőket elrabolnia, és kínoznia. Hihetetlen. Csak egy gond van. Kevés időt kapunk vele, nincs időnk megismerni, mert újra és újra felbukkannak az idegesítő újságírók, akik azt részletezik, hogy hogy csalják meg a házastársaikat, és hogy ez miért nem probléma. Erkölcsileg nagy nulla mind, és ezt menőnek hiszi Kuznyecov? EZ NEM MENŐ. Ez gáz.
De, azért olvastam tovább. Csakis a gyilkos miatt. Apropó. rendőrségi szál? Valami profilozó csapat? Nincs, csak szólok.
Most, hogy sikerült eljutni a könyv háromnegyedéig, felmerült a kérdés: hogy lehet minden ennyire ellentmondásos? Egyik fejezetet olvasom, és nem bírom letenni, a következő, meg annyira felesleges sallang, hogy arcon csapnám az írót. Meg a szereplőket. Őket nagyon. Ja, még mindig nem tudtam megszokni, hogy mindenki nagyon oroszosan becéz mindenkit, ezért egy embernek három neve van. Három kimondhatatlan orosz neve. Blöe.
Vége előtt száz oldal: Xénike beindul. A gyilkos is. Itt merek egy olyan kijelentést tenni, hogy élvezhető a könyv, tényleg, úgy igazán. Aztán mondhatnám azt is, hogy felpörögnek az események. Ja, nem, mert annyira kiszámítható mi fog történni, hogy nem izgulok rá az eseményekre. Jó, leköti a figyelmem, mert "basszus már alig ötven oldal van hátra, ezt már röhögve elolvasom...".
Olga/Olja vagy ahogy épp kedvünk tartja hívni az egyik fejezet elején túl jó kedvvel kezdi a napját. Nekem ennyi tök elég, hogy simán kitaláljam mi következik. Tudom én, próbálkozik az író sokkolni az olvasóközönséget, de egy gyakorlott horror-rajongónak sajnos ezzel a könyvel nem tud igazi gyönyört okozni, haha.
Bizarr szerelmes levelek, némi sokkhatás, Xénia kapcsolata a gyilkossal, egy felesleges fejezet, amivel ismét próbál Pat Bateman szintjére kerülni, de természetesen nem sikerül, és az utolsó két oldal.... pfűűűű....
Az utolsó két oldal: a legértékelhetőbb része a könyvnek. Tényleg. Legalább a végét nem baszta el teljesen. Úgyhogy mondjuk azt, hogy kaptunk egy 464 oldalas könyvet, aminek az utolsó 2!!!!! oldala értékelhető. Igazán megérte pazarolni az időt rá, nem igaz?
Mert hát ugye ne feledjük, mit mondott nekünk Szergej a legelején. Még a családja sem volt kíváncsi a könyvére. Ez sokat elárul róla, a szereplőiről, a munkásságáról.
PERVERZ. SOKKOLÓ. OROSZ.
Ezekkel a szavakkal bélyegzik meg a könyvünket. Nem mondom, tényleg ötletes ilyet írni rá, figyelemfelkeltő, és végül is teljesen igaz mindhárom jelző. Tehát elvileg nem vagyunk átverve. ELVILEG.
PERVERZ: Az. Igen. Bár már inkább undorító. Ízlés dolga. Bitang perverz, igen. Kicsit fintorgok ahogy ezt leírom, de nem tudok ezzel a kijelentéssel vitázni.
SOKKOLÓ: Ez is tök igaz. Sokkolóan szar. Azt nem mondta végül is senki, hogy hogy fog sokkolni. Pozitív, vagy negatív élményként? Pozitív semmiképp. Mondjuk tényleg, vonjunk ki a négyszázhatvannégy oldalból négyszázhatvankettőt, és sokkolódjunk úgy, hogy csak az utolsó két oldalt olvassuk el. Teljesen elég ennyi belőle. Ne olvassátok el az elejétől, ha nem vagyok kitartóak, akkor sokkal hamarabb félbehagyjátok, és sose értek az utolsó két oldalhoz. Az a könyv csúcspontja. Elég az nektek, bízzatok bennem.
OROSZ: Szimpla ténymegállapítás. Én meg MAGYAR. Húha. Oké, oké, az oroszok elmebeteg barmok, erre akarnak utalni? Nem vernek át, Kuznyecov elég oroszosan hangzik, és a könyv is minden oldalon a pofánkba tolja, hogy "Nenyenye én orosz vagyok, és te meg hülye európai, aki semmit nem konyít se a politikánkhoz, se a magazinjaink nevéhez, se a közélethez, se semmihez, nyenyenye, de gáz vagy!" Nyenyenye, leszarom! De le ám!!!
A könyv igen csak hasonlít az Amerikai psychora. Nem azért mert ugyan olyan jó, hanem mert ugyan olyan minősíthetetlen. Oldalakon keresztül taglalja az újságírás hierarchiáját, mit kell végezni, hogyan kell jó újságírónak lenni. Komolyan? Ez engem érdekel? Biztos vagy benne, kedves Szergej? Vagy az orosz politikai élet, és orosz történelem? Az a tengernyi csillagozás minden oldal alján, amit amúgy nem fogok elolvasni, mert NEM ÉRDEKEL! Tudom, ez a kiadó műve, hogy megértsük miről beszél, de miért kell telerakni ilyenekkel? Nem akarom megérteni. Hülye orosz weboldal szado-mazo pornósoknak. Vagy valami elképesztő ember, aki valami orosz sztármagazin főszerkesztője. Lényeges? Komolyan lényeges???? Azt hittem, egy jó kis sorozatgyilkosos, nyomozós könyv akadt a kezembe.
Értem én, hogy menő oroszok vagyunk, akiknek kimondhatatlan neveik vannak, de miért kell még fokozni is? Egy embernek vagy három-féle beceneve van, aztán tanuld meg, hogy ki-kicsoda, amúgy a jelentéktelen szereplőtömegek között, és értelmezd, hogy épp hol áll a történet. Vagyis miről is beszélek? Nincs is történet. Idegesítő, siránkozó, jellemtelen karakterek vannak csak. De tucatjával. Ez a könyv nem nekünk íródott. Ez a könyv kizárólag oroszoknak szól. Úgy gondolom, egy nem túl ismert író, nem engedheti meg magának, hogy úgy írjon, hogy minden második oldal felét tele kell rakni csillagozással, és magyarázatokkal, hogy a kedves olvasó megértse miről van szó. A kedves olvasó így nem fogja érteni mi történik, és fel fogja húzni magát.
Jobbik esetben csendben bezárja a könyvet és rövid időn belül megszabadul tőle, rosszabbik esetben pedig elolvassa és közli a blogolvasó közösséggel, hogy rohadtul a kezükbe ne merjék ezt a hulladék kupacot venni, mert sikítófrászt fognak kapni, hogy erre pénz mertek kiadni.
Századik oldal. Te jó ég, elolvastuk a könyv negyedét, és végre szó van a gyilkosról, kicsit betekinthetünk a fejébe. De csak egy kicsit! Ezt is megéltük, éljen!!!!! Tapsvihar!
A könyv felénél: Komolyan kérdem, miért nem lehetett innen kezdeni? Ez a pasas egy elmebeteg őrült. Vagyis nem, nem őrült. Teljesen normális, és ép ésszel gondolkodik, még majdnem egyet is értek vele, mert annyira hitelesen megmagyarázza, hogy neki miért kell nőket elrabolnia, és kínoznia. Hihetetlen. Csak egy gond van. Kevés időt kapunk vele, nincs időnk megismerni, mert újra és újra felbukkannak az idegesítő újságírók, akik azt részletezik, hogy hogy csalják meg a házastársaikat, és hogy ez miért nem probléma. Erkölcsileg nagy nulla mind, és ezt menőnek hiszi Kuznyecov? EZ NEM MENŐ. Ez gáz.
De, azért olvastam tovább. Csakis a gyilkos miatt. Apropó. rendőrségi szál? Valami profilozó csapat? Nincs, csak szólok.
Most, hogy sikerült eljutni a könyv háromnegyedéig, felmerült a kérdés: hogy lehet minden ennyire ellentmondásos? Egyik fejezetet olvasom, és nem bírom letenni, a következő, meg annyira felesleges sallang, hogy arcon csapnám az írót. Meg a szereplőket. Őket nagyon. Ja, még mindig nem tudtam megszokni, hogy mindenki nagyon oroszosan becéz mindenkit, ezért egy embernek három neve van. Három kimondhatatlan orosz neve. Blöe.
Vége előtt száz oldal: Xénike beindul. A gyilkos is. Itt merek egy olyan kijelentést tenni, hogy élvezhető a könyv, tényleg, úgy igazán. Aztán mondhatnám azt is, hogy felpörögnek az események. Ja, nem, mert annyira kiszámítható mi fog történni, hogy nem izgulok rá az eseményekre. Jó, leköti a figyelmem, mert "basszus már alig ötven oldal van hátra, ezt már röhögve elolvasom...".
Olga/Olja vagy ahogy épp kedvünk tartja hívni az egyik fejezet elején túl jó kedvvel kezdi a napját. Nekem ennyi tök elég, hogy simán kitaláljam mi következik. Tudom én, próbálkozik az író sokkolni az olvasóközönséget, de egy gyakorlott horror-rajongónak sajnos ezzel a könyvel nem tud igazi gyönyört okozni, haha.
Bizarr szerelmes levelek, némi sokkhatás, Xénia kapcsolata a gyilkossal, egy felesleges fejezet, amivel ismét próbál Pat Bateman szintjére kerülni, de természetesen nem sikerül, és az utolsó két oldal.... pfűűűű....
Az utolsó két oldal: a legértékelhetőbb része a könyvnek. Tényleg. Legalább a végét nem baszta el teljesen. Úgyhogy mondjuk azt, hogy kaptunk egy 464 oldalas könyvet, aminek az utolsó 2!!!!! oldala értékelhető. Igazán megérte pazarolni az időt rá, nem igaz?
Mert hát ugye ne feledjük, mit mondott nekünk Szergej a legelején. Még a családja sem volt kíváncsi a könyvére. Ez sokat elárul róla, a szereplőiről, a munkásságáról.
PERVERZ. SOKKOLÓ. OROSZ.
Ezekkel a szavakkal bélyegzik meg a könyvünket. Nem mondom, tényleg ötletes ilyet írni rá, figyelemfelkeltő, és végül is teljesen igaz mindhárom jelző. Tehát elvileg nem vagyunk átverve. ELVILEG.
PERVERZ: Az. Igen. Bár már inkább undorító. Ízlés dolga. Bitang perverz, igen. Kicsit fintorgok ahogy ezt leírom, de nem tudok ezzel a kijelentéssel vitázni.
SOKKOLÓ: Ez is tök igaz. Sokkolóan szar. Azt nem mondta végül is senki, hogy hogy fog sokkolni. Pozitív, vagy negatív élményként? Pozitív semmiképp. Mondjuk tényleg, vonjunk ki a négyszázhatvannégy oldalból négyszázhatvankettőt, és sokkolódjunk úgy, hogy csak az utolsó két oldalt olvassuk el. Teljesen elég ennyi belőle. Ne olvassátok el az elejétől, ha nem vagyok kitartóak, akkor sokkal hamarabb félbehagyjátok, és sose értek az utolsó két oldalhoz. Az a könyv csúcspontja. Elég az nektek, bízzatok bennem.
OROSZ: Szimpla ténymegállapítás. Én meg MAGYAR. Húha. Oké, oké, az oroszok elmebeteg barmok, erre akarnak utalni? Nem vernek át, Kuznyecov elég oroszosan hangzik, és a könyv is minden oldalon a pofánkba tolja, hogy "Nenyenye én orosz vagyok, és te meg hülye európai, aki semmit nem konyít se a politikánkhoz, se a magazinjaink nevéhez, se a közélethez, se semmihez, nyenyenye, de gáz vagy!" Nyenyenye, leszarom! De le ám!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése